Preloader
+36 (20) 503 5196 info@kgprocure.hu

A támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett az a szervezet, amelynek szolgáltatás megrendelését, árubeszerzését vagy építési beruházását a Kbt. 5.§ (1) bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet legalább huszonötmillió forint összegben közvetlenül támogatja, kivéve, ha a beszerzés
a) egyedi kormánydöntésben megállapított beruházási támogatásból,
b) egyedi munkahely-teremtési támogatásból,
c) képzési, továbbá tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatásból,
d) kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatásból,
e) nagyvállalkozások újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak támogatásából, vagy
f) bármely, 2015. november 1-jét megelőzően igényelt uniós, illetve hazai költségvetési forrásból származó támogatásból
valósul meg.

Nem számít ebben az esetben, hogy a beszerzés tárgyának támogatása hány százalékos támogatási aránnyal valósul meg.

Példa: Egy cég 50 millió forint értékű gépet vásárol, amelyre 50 százalékos támogatást kap. A támogatás eléri a 25 millió forintot, így beszerzési igényének kiegléítésére közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia.

Ha egy cég 60 milliós gépet vásárol, de a támogatás cask 40 százalék (24,4 millió forint) abban az esetben közbeszerzési eljárás lefolytatására nincs szükség.

A Kbt. 131. § (6) bekezdése értelmében az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, azonban van egy olyan időintervallum - a szerződéskötési moratórium -, amelynek elteltéig a szerződés nem köthető meg.

Ez főszabályként az írásbeli összegezés – ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés – megküldése napját követő tizedik napon, a 115. § szerinti eljárás esetén az írásbeli összegezés megküldése napját követő ötödik napon jár le.

Azaz amennyiben a tizendegyedik, vagy a hatodik nap munkaszüneti napra esik, a szerződéskötésnek nincs törvényi akadálya, szerződéskötésre jogszerűen akár vasár- vagy ünnepnap is sor kerülhet.

A szerződéskötési moratórium alóli kivételeket határoz meg a Kbt. 131. § (8) bekezdése.

Az ajánlati kötöttség pedig, amely alatt a közbeszerzési szerződés jogszerűen létrehozható, az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított harmincadik – építési beruházás esetén hatvanadik nap tart.

Rólunk Kik vagyunk?

Közbeszerzési tanácsadói szolgáltatásunk során kötelességünknek tarjuk, hogy a megbízói igényeket a szakszerűségi követelményeknek megfelelően összhangba hozzuk a hatályos jogszabályokkal, hatósági és egyéb előírásokkal.

A közbeszerzési eljárások lebonyolítása velünk nem eredményezi az eljárás szükségtelen túlbonyolítását.

Cégünk célul tűzte ki a közbeszerzési tevékenységbe tartozó feladatok magas színvonalú ellátását.

Tudjon meg többet

Miért a KG Procure?Válasszon minket!

  • Akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó
    Az új közbeszerzési törvény előírja akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó bevonását a legtöbb közbeszerzési eljárásba.
  • Elkötelezettek vagyunk
    Tevékenységünk kiváló minőségét hatékony módszerek alkalmazásával, a jogszabályi változások és a joggyakorlat folyamatos figyelemmel kísérésével, megbízói igényeit messzemenően szem előtt tartva kívánjuk biztosítani.
  • Mi szállítjuk a legjobb eredményeket
    Nagy gyakorlattal rendelkező szakembergárdánk megoldja problémáit.

Kérjen ajánlatot!Szakértőink várják jelentkezését

Amennyiben azonnali ajánlatot szeretne kapni tőlünk, kattintson a gombra, töltse ki a kapcsolati űrlapot, és kollegáink hamarosan, de maximum egy munkanapon belül megkeresik Önt.

Ajánlatot kérek

Egyéb kérdése van?Adja meg telefonszámát és visszahívjuk